A nők elleni erőszak valamint a párkapcsolati és családon belüli erőszak elleni fellépés nemzetközi mérföldköve az Európa Tanács Isztambuli Egyezménye. Az Egyezmény az elmúlt évtizedben számos országban segítette elő az erőszak megelőzését, az áldozatok védelmét és az elkövetők megbüntetését. Mindeközben itthon a politikai propaganda áldozatává vált, míg az állami, a hatósági fellépés közel sem felel meg az egyezmény elvárásainak. A Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség, a NANE és a PATENT Egyesület májusban induló közös kampányában szó lesz az Egyezménnyel kapcsolatos álhírek, tévhitek cáfolatáról, az ígéretes gyakorlatokról, ugyanakkor az áldozatok hazai tapasztalatairól, a legsürgetőbb teendőkről is.
12 éve, 2011-ben fogadták el az Európa Tanács Egyezményét a nők elleni és a családon belüli erőszak megelőzéséről és felszámolásáról, vagyis az Isztambuli Egyezményt. Az Egyezmény május 11-én nyílt meg az államok számára aláírásra. Bár 2014-ben Magyarország is csatlakozott az aláírókhoz, az Egyezmény ratifikálása, vagyis törvénybe iktatása azóta sem történt meg. Sőt, 2020 májusában a Fidesz és a KDNP képviselőinek köszönhetően a Parlament elfogadott egy politikai nyilatkozatot, amely határozottan elutasítja az Isztambuli Egyezmény ratifikálását. A kormány úgyszintén ellenzi az Egyezmény törvénybe iktatását. Varga Judit igazságügyi miniszter például (néhány héttel a győri kettős gyerekgyilkosság után) úgy nyilatkozott, hogy az “Isztambuli Egyezmény ratifikálásának követelése túlmisztifikált”, és “az Egyezmény cikkelyei maradéktalanul érvényesülnek a magyar jogrendszerben”.
A Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség, a NANE és a PATENT Egyesület 2023. május 11-én kampányt indít, amelynek célja az Isztambuli Egyezmény népszerűsítése, az Egyezménnyel kapcsolatos álhírek cáfolata és tévhitek eloszlatása, valamint az Egyezmény végrehajtását szolgáló nemzetközi bevált módszerek, ígéretes gyakorlatok bemutatása. A kampány célja továbbá – az Egyezmény elvárásainak fényében is – az áldozatok hazai tapasztalatainak, valóságának kihangosítása, s a szakszerű fellépésre, a sürgető teendőkre való figyelemfelhívás. A kampány az Európa Tanács támogatásával valósul meg.
A kampány keretében májustól havi rendszerességgel nőügyi fórumokat szervezünk. Ezek témái az Isztambuli Egyezmény négy tartópillére – az áldozatok védelme, az elkövetők felelősségre vonása, prevenció, szakpolitikák – köré szerveződnek. Az eseményeken szakértőkkel beszélgetünk a nőket sújtó legégetőbb problémákról, a magyar áldozatvédelmi rendszer hiányosságairól, valamint előremutató nemzetközi és hazai kezdeményezésekről. Az események fórumot teremtenek a témával foglalkozó hatóságok, intézmények, civil szervezetek képviselői, gyakorló szakemberek valamint az egyéb érdeklődők számára is a tapasztalatszerzésre, eszmecserére. A szakértői kerekasztalokat kötetlen beszélgetések követik, ahol a résztvevők megismerkedhetnek a kampányt szervező nőjogi szervezetek munkájával és képviselőivel is. A PATENT a helyszínen ingyenes jogi tanácsadást nyújt a nők elleni erőszak áldozatainak és segítőiknek. A kerekasztal-beszélgetések a Mérce szerkesztőségével együttműködésben valósulnak meg, az ezekről készült hangfelvételek a Mérce podcast csatornáján lesznek elérhetők. A programokon való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött; a sajtó képviselőit is szeretettel várjuk.
Az első nőügyi fórum témája az áldozatok védelme és támogatása. A program 2023. május 11-én lesz, a Három Holló Kávéházban. A megszólalók között lesz Les Krisztina szociális munkás, a NANE és a PATENT Egyesület munkatársa, Turgonyi Dániel, Óbuda-Békásmegyer szociális- és lakásügyekért, valamint egészségügyért felelős alpolgármestere. A beszélgetést Juhász-B. Kincső, a Mérce újságírója moderálja. A programon szó lesz az áldozatok szakszerű védelmének és támogatásának hazai akadályairól, valamint a lehetőségekről, követendő elvekről és szükséges teendőkről egyaránt. A kapcsolódó Facebook esemény a további részletekkel itt elérhető.
További információ, sajtókapcsolat:
noierdek@noierdek.hu
info@patent.org.hu